HTML

imperial baits

Egy minőségi német bojlis termékcsalád teszthorgászainak fogásai,túrabeszámolói

Friss topikok

2008.04.14. 09:22 imperial baits

Újabb 20 feletti tőponty

Gabulya Tamás is belépett a húszon túliak társaságába.A történet röviden az Ő elmondása alapján: Csapatunk március 17-től 21-ig töltött újabb felejthetetlen napokat a csodás merenyei tó partján. Az előző napok enyhe időjárása után a meteorológia lehülést jósolt, ami be is következett. A kezdeti délnyugati szelet nyugati, észak-nyugati szél váltotta fel és az éjjeli hőmérséklet is fagypont alatt állapodott csak meg. Ennek ellenére vagy talán épp ezért az első éjszaka sikerült 3 gyönyörű pikkelyest szákba terelnem. Az első kapás 23.00-kor jelentkezett egy 11,30-as tükrös személyében. Neki a Monster- banán ízvilág "jött be". A másik két barátunkra se kellett sokat várnom, mert 02.40-kor hajszálpontosan egyszerre szólalt meg középső és jobb oldali botom jelzője. Elsőként egy 13,70 kg-os hibátlan tükörpontyot szákolhattunk, majd mintegy negyed óra múlva már merítőben pihegett a "nagy Ő"!!!:D A tőponty mérése a tógazdák jelenlétében hivatalosan történt. Súlya 20,5 kg, hossza 100cm, kerülete pedig 80 cm. Mindkettőt a házi készítésű monster-liver ízesítésű duplán felkínált golyók csábították horogra. Egyébként meglehetősen óvatosan kaptak a halak, érződött hogy még nincsenek teljes étvágyuknál. Etetési stratégiám kevés 24-es pelletre és 20-25 szem bojlira helyeztem. Felszerelésem illetve végszerelékem egyszerűnek mondható: running rig, 150g-os ólom,30 cm- es előke,6-os horog. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a merenyei tó üzemeltetőinek, csapattársaimnak és az Imperial Baits-nek, elsősorban Fekecs Jánosnak és Birki Andrásnak az önzetlen segítségükért!!!





 
 


 

fotók:merenye.carp.hu
 

Szólj hozzá!


2008.04.13. 00:05 imperial baits

Gyorshír - 34,70 kg-es tükrös!!!!

Rekordfogások a Rainbow Lake-en. Gazdag Laci és Drahota Misi az Imperial Baits teszthorgásza 1 hete a híres Szivárvány tavon túráznak. Több 14-16 kg közötti hal után az elmúlt napokban már a 20-as határt is átlépték, mivel egy 23 kg-os tükrös után egy 20 kg-os tövest is mérlegelhettek. A mai napon 10 órakor viszont már a harmincasok klubjába is belépett Gazdag Laci, ugyanis a saját készítésü Imperial Fish-Liver golyóval egy 34,70 kg-os tükröst fogott! A merítésben Drahota Misi segédkezett. A hitelesítést Paul Hunt angol pontyhorgász végezte.Képek hamarosan.
Gratulálunk!

Carpmania Team

Szólj hozzá!


2008.04.13. 00:02 imperial baits

Imperial nap Pécsett

Április 19.-én szombaton nyílt nap a Carpmania horgászboltban, Pécsett, a Keszüi út 62. szám alatt. Bojligyúrás, termékbemutató az Imperial Baits teszthorgászaival!
Minden termék 15 százalék kedvezménnyel!

Szólj hozzá!


2008.02.12. 21:54 imperial baits

21,30 kg-os tükrös Merenyéről...

Igen elégedetten ébredt Csörgő Tamás Merenyén a 6/6-os helyen a hétfői napon. Rövidre szabott, 48 órás túráján ugyanis első éjszaka 7 db halat fogott, volt köztük 5, 8, 14 kg-os tükrös, 10-, 11 kg-os töves, és még egy 21,30-as tükrös is matracra került. Tamás elmondása szerint négy év alatt Merenyén rengeteg 18-19 kg körülivel találkozott már, és szinte hihetetlen, hogy pont így február derekán sikerült megfognia az első 20 felettijét. No de jöjjön a rekordlistás hal történetete:

Vasárnap este bebójáztam, majd Fish bojlival csalizott horgaimat élesítettem be. Mielőtt lepihentem volna mindenemet elrendeztem, mivel egyedül voltam, és így csak magamra számíthattam.
Nem kis meglepetésemre éjfélkor elkezdődött egy kapássorozat, ami szinte reggelig tartott. A 20 feletti 02:30-kor jelentkezett ejtős kapással. Bevágás helyett a botot felemelve szálltam csónakba. Óvatosan közelítettem meg, és miután a közvetlen közelébe értem, elkezdtem fárasztani.
A fárasztás 20 percig tartott, ami nem kis izgalommal járt, hisz amikor először megláttam a fejlámpám fényénél, már akkor megvalósultnak tűnt az álmom. Lenyűgöző méretű hal volt, de mivel egyedül voltam, így csak a sötétség gratulált a sikeres szákolás utáni örömujjongásomhoz...




Regős György engedélyével


Látogass el az imperial baits weboldalára is!

3 komment


2008.02.06. 21:37 imperial baits

Jelentés Merenyéről

Vajon az elszántak milyen eredménnyel zárták az elmúlt éjszakát. Ennek kiderítésére indult útnak Regős György merenyei tógazda ma reggel. Elsőnek az 1/1-es helyet látogatta meg, majd az 5/5 felé vette az irányt. Sajnos mindkét helyen kapástalanul telt el az éjszaka, így néhány fotó készítése után a 10-es hely felé indult. Balis József, Móczárt Zalán és Fekecs János örömmel fogadták, ugyanis az éjszaka 8db pontyot fogtak és a kettő legnagyobb hihetetlen, de pontosan egyforma súlyu 18, 50 kg-os volt. Közös fotózás után irány az 5-ös hely ahol Birki András már mosolyra fakadt arccal várta. Minden oka meg volt rá, hisz neki sem telt el eredménytelenül az éjszaka, ugyanis 6 db halat fogott és legnagyobbak 15,10-es töves és 14,20-as tükrös voltak. A nap meglepetése ezután jött, mikor Gyurit Valentin barátja hívta telefonon, - aki bennt volt egy élménypeca pergetésen - segítséget kérve, mivel egy harcsát akasztott 15-30 g-os könnyű pergető bottal, és nem volt mivel kiemelnie. A segítség Fekecs János személyében érkezett, aki egy bojlis merítő szákot vitt be...Egy jó óra múlva sikerült sikeresen megszákolni az év első harcsáját, amelyet partra érkezés után azonnal mérlegeltek. A mutató épp 38 kg felett állt meg. Fotózás , videózás után azonnal visszahelyezték éltető elemébe. Az új szabály szerint a 40 kg alatti harcsákat fogás esetén vissza kell helyezni a vízbe, mivel 2009. április utolsó hetében a Rapala szervezésével egy harcsafogó versenyt tartanak a merenyei tavon.



Regős György engedélyével

Szólj hozzá!


2008.02.03. 21:29 imperial baits

Az extrém túra folytatódik...

Éjszakai fagyok elmaradásának köszönhetően tartósnak tűnik a teljes kiolvadás Merenyén. Ennek hallatára újból útra kelt az Imperial Baits két horgásza, hogy folytassa a decemberben megkezdett extrém téli tesztelést.
Drahota Misi 19,40-es fogását követően, Csörgő Tomi is egész éjjel fogta a halakat. A hat hal közül mindegyik 10+ volt. Mindketten Monster és Liver hideg vízi bojlival csaliztak, a mai nappal hazatéertek, de viszont Birki András megérkezett és folytatja "küzdelmet". A túra követhető az imperial baits blogján!
 
 


 

19,40 kg
 
 
 
Látogass el az imperial baits weboldalára is!
 

Szólj hozzá!


2007.12.20. 16:21 imperial baits

Merenye befagyott

Regős György tógazda elmondása szerint, tegnapra virradóra kb. 2cm-es vastagságban befagyott a merenyei tó. Az Imperial Baits tesztcsapata így felfüggeszteni kényszerül az egész decemberre tervezett túrát. Ha az időjárás engedei természetesen folytatódik a nem mindennapi extrém tesztelés. Oldalunkon természetesen beszámolunk az eseményekről!

Szólj hozzá!


2007.12.18. 12:01 imperial baits

András hazatért

A tegnapi napon Andrásnak haza kellett mennie, amit nem is bánt nagyon, mivel elég kemény volt az elmúlt pár nap számára. Főként az időjárás miatt... Az utolsó éjszaka eseménytelenül telt el a halak részéről. Talán a szélnek köszönhetően nem fagyott le a tó. Amennyiben még szombaton is nyílt víz várná, abban az esetben Andris még visszatér  Merenyére. Ha szerdán le tud menni Drahota Mihály, akkor együtt folytatják ennek a csodálatos tározónak télvízi vallatását, amely eddig sem bánt mostohán a fiúkkal.

Szólj hozzá!


2007.12.17. 17:50 imperial baits

December 15-16 történései

Tamás tegnapi vagyis 15-i távozása után Birki András egy maga folytatta a maratoni pecát.
Elmúlt 24 óra eredménye: 3:40-kor maszatolós kapással de viszont a hideg ellenére virgoncan védekező 8 kg tükröst fogott, majd 5: 20-kor szintén maszatolós kapással egy 10 kg tövest, ami ellenkezőleg viselkedett, vagyis gyenge védekezést tanúsított. ..
András holnap 17-dikén haza utazik, Drahota Mihály viszont szerdán érkezik, és folytatja, a horgászatot, ha be nem fagy a tó, ami viszont nagy valószínűséggel be fog következni a napokban.

1 komment

Címkék: bojli carpmania baits merenye horgászat imperial bojlizás


2007.12.16. 16:50 imperial baits

24 óra - 218,7 kg - 12.9 kg átlagsúly!!!!

Csörgő Tamás az Imperial Baits magyarországi frontembere is beszállt a nem mindennapi extrém pecába Merenyén. Röviden összefoglalta az eseményeket: December 14-én érkeztem Merenyére Andris barátom mellé, aki nagyon jó hírrel fogadott, hisz az éjszaka fogott egy 20,2 kilós tükröst! Mivel most horgásztunk először együtt, így kissé későn kerültek a helyükre a végszerelékek. De az első hal nem váratott magára sokat, ugyanis a behordást követő egy órán belül már a matracra került egy hibátlan 12,3 kilós tükrös. Este fél nyolc körül hatalmas széllel (kb 80km/órás) megérkezett a hidegfront ami hatalmas havazást is magával hozott. El lehetett képzelni, hogy nem volt egy leányálom a szerelékek visszahordása. Hatalmas hullámokkal kellett megbírkóznunk minden halnál! De megérte a nagy küzdelem, mert egész éjjel fogtuk a halat! Sokszor magam is megkérdőjeleztem, hogy normálisak vagyunk??? Reggelre hulla fáradtan estünk ágyba, de a 13 db éjjel fogott hal mindennél többet ért. Pénteken napközben nagyon hideg szél fújt, a levegő kb -2 fok a víz pedig 1,2 fokos volt. Nappal még sikerült négy halat fognunk, majd utána mitha elvágták volna ugyanis ma reggeli kapás sem volt! De azért panaszra semmi okunk nem lehet, hisz 24 óra leforgása alatt 17darab halat fogtunk, majdnem 220 kilogrammos összsúllyal!!!
Végezetül felsorolnám a halakat:12,2 kg 12,3 kg 14,7 kg 10,3 kg 14,0 kg
12,5 kg 12,3 kg 17,0 kg 11,0 kg 11,8 kg 12,7 kg 10,0 kg 10,5 kg 15,2 kg 15,0 kg 16,2 kg 11,0 kg
Összsúly: 218,7kg 12.9 kilós átlagsúly!!!
Üdvözlettel:Csörgő Tamás
Imperial Baits Team





 
 
Látogass el az imperial baits weboldalára is!

4 komment


2007.12.14. 13:57 imperial baits

20 plusszos decemberben!

Birki András nem unatkozott....De mondja el Ő a történetet:
"Hétfőn este megkezdtem a horgászatot. Enyhe idő volt gyenge északi széllel. Fekecs János barátom távozásakor jelezte, hogy szerinte be fog jönni nekem a meleg fronthatás. Amit egy erőteljes hidegfront hatás tol maga előtt, ami hétvégére fog ideérni fagypont alatti hőmérséklettel. Lehet hogy ennek a véletlennek köszönhető a kiemelkedő fogási teljesítményem az elmúlt 72 órában, amit most fel is sorolok."

Szerda Csütörtök
00:3016,60 kg 00:3011,00 kg
01:4010,40 kg 02:1010,50 kg
03:2013,00 kg03:406,00 kg
05:1510,80 kg04:309,00 kg
08:20 11,70 kg05:2519,00 kg
12:158,20 kg07:309,00 kg
23:3020,20 kg08:4512,00 kg
  11:309,00 kg
  13:2012,00 kg
  14:0010,40 kg
  14:2013,00 kg
  15:008,00 kg

Hmm, elismerésre méltó!
A halak étvágyára jellemző, hogy még fotózás közben is volt kapás, amelyet személyesen Regős György tógazda fárasztott ki.
Ma délután megérkezett Csörgő Tamás és együtt folytatják a horgászatot. A további eseményekről is hamarosan beszámolunk.



20,2 kg

 


19,0 kg

fotózás közben kapott...

Látogass el az imperial baits weboldalára is!

Szólj hozzá!


2007.12.10. 20:39 imperial baits

Decemberi horgászat - folytatás

null

Szólj hozzá!


2007.12.08. 21:28 imperial baits

Folytatás

December 7-dikén 20: 00-kor Misi a botján maszatolós kapással, olyan kilences forma jelentkezett, amit csónakból fárasztott és rövid idő alatt megszákolt. Az időjárásra való tekintettel ki sem hozta, mivel az előre jelzett eső megérkezett. Az eső a további horgászatot megnehezítette, mert a jégmező felszakadt, töredezett. Így a szél elkezdte sodorni, a kapásjelzők meg folyamatosan bejeleztek...Kikapcsolás után Misi aludni tért.
Jánosnak viszont éjfélkor jött egy 13-as töves vendége, ami szintén maszatolós kapással jelentkezett. Bevágás után partról történt a fárasztás, majd sikeres szákolás, és mérlegelés után a hal azonnal visszanyerte a szabadságát.

Látogass el az imperial baits weboldalára is!

Szólj hozzá!


2007.12.07. 21:55 imperial baits

December 7.

Az elmúlt nap estéjén Misi utat törve a jégen behordta horgait, aminek meglett az eredménye. Egyik botján egy 11 kiló körüli jelentkezett, amit szákolás után azonnal vissza is eresztett. Teszttársa János csak mára szánta el magát, hogy a jeget maga elött törve beküzdje horgait. Várjuk a fejleményeket...

1 komment


2007.12.06. 22:53 imperial baits

Mikulás napi ajándék

December 6.-ára virradó éjjel András arra ébredt, hogy csipognak a jelzői. Beleúszás gyanús volt a dolog, de hamar kiderült hogy a torlódó jég húzza zsinórjait...
A jelzőket kikapcsolva aludni tért, azzal a tudattal, hogy majd reggel kiszedi elsodort szerelékeit.
Igencsak meglepődött, mikor a tó nagy részét befagyva látta. Néhány órás várakozás után elindult ,hogy összeszedje zsinórjait. Mikor kb. 30 méterre volt a horog helyétől nagy meglepetésére ellenállást érzett botján, majd rövid fárasztás után egy 14 kg-os tükröst merített meg.
Szinte hihetetlen, de a másik két bot "kiszabadításakor" is hasonló jelenetek játszódtak le. A jelenlévők nem kis meglepődésére egy 11 kg és 8 kg-os potyka csücsült a horgokon.
András ma hazatért, de ha ideje engedi csatlakozik az Őt váltó csapattársaihoz, Drahota Mihály és Fekecs János teszthorgászokhoz. Misiéknek még várniuk kell, hogy a jég valamelyest felolvadjon.

Folytatjuk...

Szólj hozzá!


2007.12.06. 22:38 imperial baits

Merenye december 4. éjszaka

December 5.-re virradó éjszaka történései:

Az erős északi szél a hideg ellenére nem engedte a tavat lefagyni. András is meglepődött amikor 2:20- kor visító kapással egy 14 kg-s töves jelentkezett, amit csónakból sikeresen szákolt majd azonnal még a csónakban mérlegelt és visszaengedett, nehogy lefagyjon a hal nyálkahártyája vagy a kopoltyúlemezei, mivel ez a hal elpusztulásával járna. Újra csalizás után azzal a tudattal vonult sátrába, hogy 7 db nem akár milyen halat sikerült fognia ilyen körülmények között.
Nem sokat pihent, hiszen hajnali 4:10 kor szintén húzós kapással, egy 15,20 kg töves jelentkezett, amit szintén csónakból sikeresen szákolt és mérlegelés után azonnal visszaengedett. A további eseményekről rövidesen beszámolunk.

Szólj hozzá!


2007.12.06. 22:24 imperial baits

Merenyei decemberi horgászat

Merenyén, ha az időjárás is engedi - , 1 hónapos hideg vízi teszthorgászaton vesz részt az Imperial Baits magyarországi tesztcsapata: Csörgő Tamás, Drahota Mihály, Fekecs János és Birki András  Túrájukról folyamatosan beszámolunk blogunkban:

December 3.-án hétfőn, Birki András kezdte az extrém pecát Merenyén a régi 7-es helyen.régi 7-sen. Napközbeni fogásai: 2 db 9 körüli 1 db 13-as 1db 18 kg ponty.


December 4-dikére 5-dikére és 6-dikára virradó éjszaka eseménye!
Birki András kitartása további eredménnyel bír ugyanis mára virradó éjszaka 01:40-kor húzós kapással egy 12 kg tükröst fogott, majd ezt követően 03: 10-kor maszatolós kapással egy 13,60 kg-os tövessel zárta az éjszakát. Virradatra 60-70 méteren körkörösen befagyott, ami délutánra felolvadt így András folytatni tudja, nem minden napos igazán hideg vízi horgásztúráját.

Szólj hozzá!


2007.12.06. 22:13 imperial baits

Szép tükrös Merenyéről


 



17,9 kg..              

Üdv mindenkinek!
A nevem Sáfrány János, sajnos még nem sikerült 20+os pontyot fognom,de ami késik az nem múlik!
2007-10-06-13-ig voltunk Laci barátommal Merenyén a régi 13-as helyen egy hetet,ami nagyon jól sikerült! Behordás után az első kapás úgy másfél óra múlva jelentkezett, egy gyönyörű 14,10 tükrös!
A csali Monster 24mm és Monster-Liver 30mm!Az első éjszaka után mind a három botomra a 30mm Monster- Liver golyók kerültek! A túra legnagyobb hala egy gyönyörű 17,90 kg tükrös ami 10-én 12:30-kor érkezett. Össz: 520 kg ami 51 db és 25 db 10 kg feletti! Ez egy emlékezetes túra volt.
Köszönet Merenyének és az Imperiálnak:)!





2 komment


2007.12.05. 20:24 imperial baits

 2007. november 14.

                   


22,0 kg..

                    

Merenyén sikerült kifogni az 5/5 ös helyen ezt a 20 kg feletti pontyot. Ezen felül, sikerült még egy 15,3 kg-os, és 16,5 kg-os, és még több kisebb halat megszákolni. Bár 3 éjszakát töltöttünk a tavon nem volt sok kapásunk az Imperial bojli ismét bebizonyította, hogy a nagy halak csalija. A nyerő az Imperial Liver ColdWater és Osmotic Spice volt. Az Imperialnak köszönhetően felejthetetlen túrát zártunk. A bandanagy ejtős kapással dupla Liver bojlira kapott. Partról, 10 perc fárasztás után sikerült megszákolni.

 

Fogás ideje: 2007. 11. 10
22, 00 kg
96 cm hossz
84 cm kerület

tisztelettel: Bán István, Horvát László


Szólj hozzá! · 1 trackback


2007.12.05. 20:22 imperial baits

20 plusszos Merenyéről

2007. november 09

 

 

 

 

 

20,3 kg.   

                       

 
Előző merenyei horgászatom során találkoztam Csörgő Tamással, aki éppen igen eredményesen horgászott. Beszélgetésünk során felajánlotta saját készítésű bojliját. Én nagy örömmel elfogadtam. Meg is lett az eredménye. 4 nap alatt 265 kg. Majd novemberi horgászatomkor is Imperial Monster gyári, illetve Tamás által gyúrt bojli volt a csali. Első nap 2 db 10,0 kg körüli halat sikerült fognom. Második nap, 05:10 perckor ejtős kapásra ébredtem. Bevágás után csónakba szálltam, 20 percnyi fárasztás után sikerült megszákolnom. Alig hittem a szememnek, mérlegeléskor 20,30 kg-ot nyomott a potyka. Ezenkívül több rekordlistás halat fogtam horgásztúráim során. Hála ennek a remek terméknek."

Adatok:
- súly: 20,30 kg
- kerület: 84 cm
- átmérő: 42 cm
- hossz: 91 cm

 

Szólj hozzá!


2007.12.05. 20:19 imperial baits

27,90 kg-os fekete amur Ecsédről

2007. október 30.



 

27,9 kg..
               

Drahota Misi és Fekecs Jani
az Imperial Baits teszthorgászai szombattól Ecséden horgásznak. Az elmúlt néhány napban több 10 feletti halat fotózhattak, a legnagyobb közülük 17,5 kg-ot nyomott. Ma reggel fél 7-kor füstölős kapás ébresztette Misit. Kemény 25-30 perces fárasztás után sikerült szákba terelni egy 27,90 kg-os 135 cm hosszúságu fekete amurt.
A mérlegeléskor több szomszéd is jelen volt, többek közt Misel Zadravec szlovén pontyvadász is. Misi elmondása szerint a halat 11 méteres vízen, 1 szem monster + 1 szem Flying Fish (lebegő halas) bojlival sikerült becsapni.
Az óriás egyébként a második legnagyobb hal Ecséden és jó eséllyel pályázik az országos rekordra is.

November 2.-án délelőtt ismét egy hasonló, 27,70 kg-os torpedó került matracra. Ezúttal Fekecs Jani volt a szerencsés, akinek 8 méteres vízből 1szem 20mm Imperial Baits Triplex Epres bojli + 1 szem Imperial Baits Banana Flying bojli kombóval sikerült kapásra bírnia a nagy Öreget. A hitelesítéskor jelen volt Christian Schlott is.

2 komment


süti beállítások módosítása